Nógrád vármegye története

Elhelyezkedése: A terület közigazgatási egység volt az 1918 előtti Magyar Királyság északi részén. A történelmi Felvidék területéhez tartozott. Területe jelenleg Magyarország és Szlovákia között van felosztva.

A vármegye területe nagyrészt hegység, az Ipoly és a Duna mentén található szűk völgyek. Hegységei a Kárpátok északi csoportjainak előhegységei. Fontos folyói közé sorolható még a Zagyva is.

Nógrád vármegye nagybirtokainak korai tulajdonosai:

Az Ipolytól északra és délre egész a Cserhátig a hatalmas Kathyz (Karchich)-nemzetséget a Balassa, Libercsey-, Salgói- és Szécsényi-családok ősét, a Karancs táján a Zárch nemzetséget, míg a Füleg táját a Simon-nemzetségbeli Fulkus, kisebb birtoktesteket a következő nemzettségek kezén látjuk: Csór, Ratold, Hunt-Pázmán, Becse-Gregor, Balog-Semjén (türingiai Altmann utódai), Szemere.

1279. Ozdin környékén osztozik az Ethre család, Szanvár és Sámsónvár (Fehérkő) már III. Béla idejében; Somoskő pedig Kun László alatt szerepel.

A vármegye fő központja mindig Nógrád vára maradt. A várispánsághoz (Castrum Newgrad), melynek neve a forrásokban 1216-ban fordul elé legelőször, melynek a XIII. századbeli egyetlen ismeretes (princeps exercitus) Ludan-nak hívták, a következő várföldek tartoznak: Halászinak fele, Karancs-Berény, Szerdahely, Zellő, Rendve, Kemunch (Kemence), Szécsény.

A terület irányítása:

Egyházi szempontból két részre oszlott, de politikailag osztatlan volt. A gyűléseit a nádor elnöklete alatt Balassa-Gyarmaton tartotta, ahol 1244-ben IV. Béla király is megjelent. Az uralkodó főispánjai segítségével állította helyre a tatárjárás okozta károkat. Ezek közé tartozott a kővárépítési program.

A kiskirályok uralma idején Csák Máté tulajdonában állt Róbert királlyal szemben.

1313-ban a várat Szécsényi Farkas Tamásnak rozgonyi hősnek adományozta Károly Róbert.

Nógrád elnevezések különböző nyelveken: szlovákul: Novohrad, németül: Neograd v. Neuburg, latinul: Comitatus.

A mai Nógrád területét Árpád a vele érkező törzsfők tulajdonába adta. A területen ismereteink szerint a Kacsics nemzetség telepedett le legelőször.

A vármegyét Szent István hozta létre, és egészen 1918-ig állt fenn. (Innentől kezdve Csehszlovákia területéhez tartozik, a Magyarországnál maradt déli részből pedig a szintén csonk, vele szomszédos Hont vármegyével közösen létrehozták Nógrád-Hont vármegyét.)

Nógrád történelmére a legnagyobb hatással a Budai vár török kézre kerülése volt. Ez volt a legveszélyeztetettebb terület.

A következő korszakra a várháborúk voltak a jellemzők, ekkor került sor az 1552-es drégelyi vár ostromára Szondi György vezetésével.

A török hódoltság kiterjesztésével 1553 és 1554-ben valamennyi nógrádi porta behódolt és 1575 és 1593 között tulajdonképpen a vármegye teljes területe török kézre került. Ez az időszak 1685 augusztus 19.-éig tartott, mikor is Nógrád vára újra magyar kézre került, és ezzel megszűnt a megye területén a török hódoltság.

A helyzet tovább romlott, amikor az 1699-ben megkötött karócai békében egyértelművé vált, hogy Bécs nem államként, hanem leigázott tartományként kezeli hazánkat, ezért tört ki a Rákóczi szabadság harc, melyben Nógrád vármegye ismét kitüntetett szerepet kapott.

Nógrád megye szempontjából a leglényegesebb esemény a Szécsényben megtartott országgyűlés, amely 1705 szeptember 16-tól október 3-ig ülésezett a városban. Azért is volt ez az esemény, mert új, addig ismeretlen politikusok kerültek előtérbe, akiknek példája soron következő generációkra erős hatást gyakorol.

A török hódoltság után az ország nemesi rétegei kettészakadtak, a Habsburgokkal kapcsolatban. Volt aki beletörődött és volt aki szembe szállt az uralkodó család akaratával, ahogyan Nógrád vármegye is. Az ellenállás kiemelkedő alakjai Gyurcsányi Gábor és Prónay János. A vármegyét fiatal nemesek egy olyan csoportja képviselte, akik részt kértek a politikából és tevékenységük határozottan előre mutatott.

A forradalom alatt a vármegye települései is élénken érdeklődtek a Pozsonyból és Pestről érkező hírekért.

A kiegyezés után egy erős ipari és gazdasági fejlődés következett mind az országban, mind pedig a Nógrádi területen, melynek sikerült ledolgoznia 500 éves hátrányát.

A XIX. század utolsó negyede egyértelműen az építkezés, a tőke beáramlás és a gyáripar kialakulásának a korszaka. A polgárság megerősödött, és elterjedt a szabad verseny a gazdaságban.

A gazdasági élet legjelentősebb városa a területen Losonc volt.

 1910-ben a vármegye 7 járásból állt.

Az első világháború időszakában rengeteg a területen élő férfit soroztak be katonának és veszített el.

A háború utáni zűrzavaros időkben a szlovák és cseh politikai erők nagyban dolgoztak új határaik kijelölésén, katonai módszerekkel. Idegen csapatok vonultak be Balassa-Gyarmatra ám a város lakossága fegyverrel számolta fel ezt a helyzetet.

Az 1920. június 4.-én aláírt trianoni békeszerződés értelmében Nógrád vármegye veszített népességéből több mint 3 milliónyi magyar ajkú polgárt.

A terület 42,3%-a összesen 117 település köztük a komoly fejlődésen keresztül ment Losonc került a Csehszlovák államhoz.

A 20-as évek egyértelműen az ország konszolidációjának időszaka volt. Ennek ellenére természetesen kezdeti gazdasági problémák, majd gazdasági válság komoly szociális feszültségeket okozott, így a megye területén többször is sok került szervezett megmozdulásokra, mint például az 1930. ápr. 19.-én lezajlott salgótarjáni bányásztüntetésre. 

Az első bécsi döntés értelmében az elszakított terület rövid időre visszakerült Magyarországhoz, ám a II. világháború után a megállapodás érvényét vesztette.

A második világháborúban újabb nagy mennyiség férfit vonultattak be frontszolgálatra és sokan elestek, fogságba estek, vagy Szibériába szállították őket, ahonnan csak 1948-ban tudtak hazatérni.